Quantcast
Channel: Kertmanufaktúra
Viewing all 222 articles
Browse latest View live

Kavicsvágyak vonzásában

$
0
0
A leküzdhetetlen vonzalom tárgya
(www.njgravelsand.com/)

(Részlet a Kóklerek kora című fejezetből.)

Az ágyásokat kaviccsal fogjuk lefedni.

Ez volt a felelet a kérdésre, mely kérdést a családfő tette fel a kókler vállalkozónak, akiről abban a pillanatban még nem tudta, hogy kókler.

A vállalkozó nem részletezte, miféle kavics lesz az, kavics lesz és kész.
Szép és hasznos

Nem lett szép. És nem lett hasznos.

Kifejezetten ronda és haszontalan lett.

A betonozáshoz használt jellegtelen, kifejezetten nagy szemcseméretű rettenet lett. A kavics iránti leküzdhetetlen vágy olyannyira hatalmába kerítette kókler vállalkozót, hogy némelyik ágyásba harmincöt-negyven centiméter vastagon terítette. Abban legalább következetes volt, hogy ezt a megoldást csak a magasabb örökzöldeknél és cserjéknél alkalmazta, a talajtakaró rózsák és levendulák megúszták öt-nyolc centiméteres réteggel. Erősen kétséges persze, hogy örömet okozott-e ezzel a rózsáknak, a levenduláknak vagy a termetesebb örökzöldeknek, merthogy ilyen réteg alkalmazása az álmoskönyvek szerint sem jelenthet jót.

Kérdés mármost, miért volt szükség ilyen brutális magasságra?
A válasz a tereprendezés háza táján keresendő. A növényültetés előtt a területet fel kellett volna tölteni, és vízszintesre szintezni jó minőségű termőfölddel, így szüntetve meg a szintbéli különbségeket. Ezt a vállalkozó alighanem macerás dolognak vélte, ennél egyszerűbb volt beültetni a növényeket, a földre pedig nagy szemű kavicsot hordani, s máris megoldódott a terepszint problematikája.

A csapadékvizet persze elfelejtette értesíteni, hogy néki ezentúl nem szabad lejutni a talajszintre, s ott ráérő idejében elindulni a lejtés irányába. A cserjéknek sem szólt, hogy növesszenek erősebb ágakat, és különben is, mit számít az a pár kilogrammnyi kavics, amit a talajszint fölött negyven centiméteres magasságban meg kell tartaniuk.

Küzdelem és senyvedés tehát, a cserjékre és örökzöldekre efféle keserves hónapok jöttek. És a megpróbáltatásnak ezzel még nem volt vége, mert ott volt a gyomosodást gátló geotextil. Ezt jobb helyeken az elültetett növények törzse, szárai és ágai körül körbevágják, előtte persze gondosan kimérik, hová, mekkora darab fektethető.

Kókler vállalkozó azonban nem bíbelődött sokat sem ollóval, sem mércével, fogta a textilt, épp csak körbevágta valahogy, a helyenként méteres fölösleget pedig fel- és visszahajtotta, vagy éppen körbetekerte a törzs és a föld közeli ágak köré, s már jöhetett is rá az igénytelen kavicsréteg.

Bíbelődni már nekünk kellett, helyrehozva a munkának csak extra adag jóindulattal nevezhető valamit, kivágva a törzsek, ágak és szárak köré duplán, helyenként triplán begyűrt, visszahajtott geotextilt.

A ház asszonya viszont megfejtette, miért nem volt érkezése a vállalkozónak ily csip-csup ügyekkel foglalkoznia. A munkavégzés metódusáét firtatva ugyanis azt a választ kapta, hogy vállalkozó gondolatai fontos fővárosi munkák körül járnak, kiemelt projektek, szép zöld gyep, mely gyepen komoly férfiemberek kergetik a bőrlasztit.

És ez azért jó, mert ott legalább nincsenek zavaró körülmények, semmi kavics és semmi geotextil.


Texasfű

$
0
0
Hívhatnánk vattacukor fűnek is
(www.sweetgarden.ro)
Vagy Muhly-fű. Bár nyugodtam hívhatnánk vattacukor fűnek, hiszen a késő nyáron virágba boruló díszfű leginkább a vattacukor hurkapálcikára futtatott pamacsát idézi.

Vízközelben is jól mutat
(www.rslandscapedesign.blogspot.com
A texasfű (Muhlenbergia capillaris) az amerikai közép-nyugaton őshonos, egyméteres magasságúra nő, virágzata késő őszig díszít. Rendkívül jó tulajdonsága, hogy a száraz és a nedvesebb talajon is megél, tűri a kissé meszes talajt éppúgy, mint a savanyúbb földet.

Texasfű évelőágyásban
(www.shop.monrovia.com)
Elviseli a félárnyékot is, de igazi szépségét napos fekvésben mutatja meg. A kelő és a nyugvó nap fényében pompás látványt nyújt. Helye lehet egy kavicságyásban, bekerülhet évelők közé, vagy lehet egy extravagáns cimbora a prérikerti stílusban megépített kertben.

Texasfű kavicságyásban
(www.wateruseitwisely.com/muhlenbergia)
Ültethető csoportosan is, de ebben az esetben a helyét gondosan kell meghatározni, mert feltűnő színe miatt rosszul megválasztott környezetben kifejezetten zavaró lehet. A taxasfű Gotthilf Heinrich Ernst Muhlenberg (1753 – 1815) nevét őrzi, a lutheránus pennsylvaniai lelkipásztor több mint száz texasfű fajtáját határozta meg.

Föld alatti leltár

$
0
0
Kerti csendélet elhanyagolható alkatrészekkel
(www.mommyramblings.org)
Mi van a földben? A kerti termőföldben, annak is a felsőbb rétegeiben. A blogbejegyzés itt véget is érhetne egy rövid összegzéssel: szinte minden.

Ennél persze némiképp izgalmasabb, ha sorra vesszük, miféle holmik rejtőznek a kertvégében. A kert végében, merthogy valami különös indíttatásból a kert hátsó traktusa igen gyakran amolyan senki földjévé lényegül át, ahová a kőműves, a festő, a villanyszerelő vagy ki tudja, a házépítés mizériájában kissé megfáradt gazda és gazdáné a fölösleges holmit diszkréten elrejti. S ha lúd, legyen kövér, tapasztalataink szerint elfér ott bizony néhány feleslegessé vált házi holmi is.

Íme.
Nejlon szatyor, gyógyszeres fiola kupakkal, gyógyszeres fiola kupak nélkül, kupak gyógyszeres fiola nélkül, egy levél Vegacillin, teljes házi gyógyszerkészlet a nyolcvanas évekből, régi rúzs, lakat, lakatkulcs, kislábos, viszonylag újszerű ecset, lestrapált festékes ecset, műanyag hígítós flakon, félliteres tejeszacskó, félliteres kakaós zacskó, toll, csiszolóvászon darab, nagymama klasszikus tundra bugyija, harisnya, fél pár zokni, betondarabok és betontörmelék, téglatörmelék, féltégla, óraszíj, törött üvegcserép, lapos elem, drót, maradék szikkadt mész zacskóban, maradék gipsz zacskóban, műanyag csipesz, pipaszurkáló, műanyag kólás palack, sörös doboz, felvágott csomagoló papírja, konzervdobozok gazdag választékban: marhamájkrém, sertésmájkrém, olajos hal és sűrített paradicsom, penge, penge készletben, eldobható eldobható borotva nyéllel és nyél nélkül, ruhakefe darabja, hajcsat, övcsat, műanyag kötöző zsinór, kisméretű csap, tömítések, viseltes purhabos flakon, légyfogó szalag, egérméreg zacskóban, 220 Voltos kábeldarab, csavarok, fúrószár, kulcstartó, kávéskanál, söröskupak, hústű, redőny gurtni, madzag, injekciós tű, ampulla, hungarocell, gipszkarton darabok, térkő darabok, térháló darab, nyakörv, szemes lánc és sitt minden mennyiségben.

A korántsem teljes lista saját „régészeti leleteinken” alapul, a feltárás mélysége a talajszint alatti harminc-ötven centiméteres sáv, szinte kivétel nélkül a kert hátsó, félreeső területrészein.

Úton, útszélen

$
0
0
A méhek imádják

Leginkább efféle helyeken találkozhatunk velük, augusztus végén, szeptember elején pompás, aranysárga virágfürtjeivel már messziről felhívják magukra a figyelmet. Az aranyvesszőt (Solidago sp.) ma már nem tartjuk számon dísznövényként, pedig egykoron egzotikus kerti díszként került Amerikából Európába. Aztán kiderült, hogy meglehetősen gyorsan és agresszíven terjed, imádja a nedves talajt, és hát szép késő nyári, kora őszi sárga virágzat ide vagy oda, inkább irtani kell. Már csak azért is, mert furfangos szerkezet lévén igyekszik kifejezetten zárt telepeket alkotni, ahová más növények nem nagyon tudják megvetni a lábukat.

Másfél, két méteres magasságúra is megnőnek

Irtásának a mezőgazdászok és erdőművelők alighanem maradéktalanul örülnek, a gyógynövényekkel foglalkozók viszont ezt aligha veszik jónéven. Ez utóbbi csoportba tartoznak még a méhek és más mézelő cimborák, ők ugyanis kimondottan szívesen legelésznek a virágokon. A gyógynövényesek időtlen idők óta használják, elsősorban vízhajtásra, de hólyaghurut és vesebántalmak is kezelhetők a teájával. Újabban immunerősítőként is szóba jön, és reuma ellen is bevetik. Az irtani vagy kordában tartani dilemma minden bizonnyal hosszú ideig örökzöld téma marad, hasonlatosan a „Szeretni vagy utálni kell-e az akácot?” elnevezésű népi játékhoz.

Sárga foltjaival megszínezi a tájat

Kirándulások alkalmával leginkább a Kanadai és a Magas aranyvessző jöhet velünk szembe, nem ritkán két méteres magasságúra is megnőnek. Természetközeli kertekben, parasztkerti kialakításokban megtalálhatják a helyüket, de agresszív terjedésük itt is gondot okozhat.

Az aranyvessző szó hallatán egyébként sokaknak a tavasszal virágzó, tévesen aranyesőnek titulált aranyvessző képe sejlik föl, miután általánosan elfogadott elnevezésként a Forsythia fajtákat aranyvesszőnek is tituláljuk. Az eligazodást némiképp segítheti, hogy sok helyütt egyre gyakrabban aranyfaként vagy aranycserjeként látjuk nevesíteni.

Nyakát, lábát, háta táját…

$
0
0
Kínálat az internetről: a rossz megoldás

… de a talpát inkább ne. Márpedig egyre több helyütt jön velem szembe az internetes áruházakban egy-egy fotó, melyeken szépen megmunkált akácoszlopokat kínálnak, gondosan kérgezve, esetenként kalodába rakva.

És ez jól is van így, ha faoszlop, akkor akác, egy-két emberöltőt biztosan kiszolgál, van úgy, hogy kezelés nélkül nyolcvan évet is kibír. De nem úgy, ahogy a képen is látható, merthát a fának olyanja van, szereti keresztül engedi magán a vizet, párát, nedvességet. Ha a földbe kerülő végét bitumenbe mártjuk, befestjük vagy alvázvédővel kezeljük, többet ártunk vele, mintha csupaszon a földbe süllyesztjük.

Kínálat az internetről: a majdnem tökéletes megoldás

Az így lezárt felületen ugyanis a nedvesség nem tud eltávozni a fából, és egy csinos, idő előtti rothadás lesz a folyamat vége. A metódus meglehetősen hamar lezajlik, ilyenkor jöhet a tönkrement rész eltávolítása, vagy a nem kevésbé macerás oszlopcsere. Egyébként érdemes betartani még egy íratlan szabályt: az oszlop talpa alá kavics vagy kőzúzalék kerüljön, hogy a fa ne közvetlenül a földdel érintkezzen.

Tündöklő középszer

$
0
0
(Fotó: http://www.itsnewanddifferent.com)

(Részlet a Kóklerek kora című fejezetből.)

Nincs.

Ezt a rövid mondatot préselte ki ajkán a hölgy a kertészetben, s nem fűzött hozzá semmiféle magyarázatot. Hogy éppen most nincs, mert tegnap vitték el az utolsót, vagy úgy nincs, hogy soha nem is volt, és amíg világ a világ, nem is lesz. Nincs, mondta, s a tisztes kereskedői hozzáállás leghalványabb jelét sem mutatva a kérdést lezártnak tekintette.

Ilyenkor az a legjobb döntés, ha az ember sarkon fordul, örök időkre búcsút int a helynek, és nem tesz fel újabb kérdéseket. De néha kifejezetten rossz döntéseket hozunk…

Mikor lesz?

Azt gondoltam, ez egy viszonylag egyszerűen megválaszolható kérdés, nem igényel különösebb nekifutást. Tévedtem. A hölgy rám nézett, hosszasan, és ebben a nézésben benne volt a világ összes fájdalma és megpróbáltatása, és benne volt még egy extra adag döbbenet is. A döbbenet, hogy a vevő kérdez, élhetetlenkedik, s olyan növényt merészel keresni, ami nincs.

Nem tudom. Ez volt a második mondata, mely mondatnál nem lehet nem észrevenni a fejlődést, az egyszavas válasz helyett a kétszavast, azért ez már felér egy tőzsdei jegyzéssel. Arca közben rezzenéstelen maradt, változatlanul a legcsekélyebb érzelem nélkül. Így álldogálunk tehát a bejárat közelében lévő faház mellett, és mert belém bújt a kisördög, pimaszul egy újabb kérdéssel álltam elő. Azt firtattam, be tudják-e szerezni a kérdéses növényt, végül is ez sem tűnt bonyolult feladványnak.

Hát nem tudom, a férjem megy majd áruért.

Egy ilyen válasz hallatán boldogság önti el a reménybeli vásárló szívét, vannak itten hosszabb mondatok is, áruért is mennek, mi mást kívánhatunk magunknak. Esetleg egy diszkrét időpontot talán, hogy a jövő héten vagy két hónap múlva, netalántán jövőre. És hát igaz, ami igaz, a vevő arcátlansága odáig is elmegy, hogy mindezt önállóan várja el a kereskedőtől, és lelki füleivel hallani véli, a „hogyne”, a „természetesen”, és a „hány darabot” foszlányokat.

De nem, semmi foszlány, csak a szigorú nézés. Újabb kérdés kell tehát, kiderítendő, mikor lesz az a menés az áruért. Udvariasan persze, nehogy egy túl gyors, erőteljes, ne adj’ Isten pimasz hangsúly miatt az antikereskedő kizökkenjen példás egykedvűségéből. A feladatot alighanem sikerült maradéktalanul megoldanom, mert nem zökkent ki, változatlanul üres és kifejezéstelen tekintettel nézett, majd váratlanul ordított egy kiadósat.

Mikor mész Pestreeeeeee?
Sokféle gondolat jelenik meg ilyenkor az ember fejében, az első helyek egyikén egészen biztosan az volt, hogy egy jó füldugó beszerzését botorság lenne tovább halogatni, vagy hogy van-e rendelés a fülészeten, és hát ne szépítsük: az élmezőnyben nyomdafestéket csak kifejezett jóindulattal tűrők is akadtak. Az ordítómondat címzettje a pár hektáros kertészet hátsó traktusában szöszmötölt, és a kérdés bizonnyal célba ért, mert viszonylag hamar visszaordította a jól hallhatóan kissé ideges választ: nem tudoooom!

Nem tudja, felelte a hölgy hihetetlenül ereszkedő hangsúllyal, közben széttárta kissé a két tenyerét, meghúzta a vállát, majd hátat fordított, és elindult a törpe örökzöldek felé. Ki tudja, bizonyos szempontból igaza volt, végül is mindent apróra megbeszéltünk, ő velem és a férjével is, miért rabolnánk felesleges párbeszédekkel a drága időt.

És tényleg: itt már nincsenek, nem lehetnek újabb kérdések, ráadásul, ha kissé késve, de a lehető legjobb döntés is megszületett már. Legfeljebb nekünk, vásárlóknak, fogyasztóknak, ügyfeleknek, egyszerű halandóknak is ordítani lehetne egy nagyot, de annak sem lenne semmi értelme, mert ha mindent komolyan vennénk, még azon találnánk kapni magunkat, merő ordítozásból áll ki a napunk reggeltől estig.

Bár lehet, egyszer ki kellene próbálni, csak úgy, az egzotikum kedvéért.

Kései szálkamenta

$
0
0
Pazar virágfüzérek
(www.bolha.com)

Mi tagadás, nevéhez hűen meglehetősen későn, szeptember-október táján hozza virágfüzéreit. Nagyra nő, minden különösebb megerőltetés nélkül eléri az egyméteres magasságot, de ideális körülmények között másfél méteresre is megnő. Fásodó száraival tisztességesen tartja magát, úgyhogy neveléséhez általában nincs szükség külön támasztékra.

Önálló telepítésként is megállja a helyét
(https://www.gaissmayer.de)
A kései szálkamenta (Elsholtzia stauntonii) eredeti élőhelye Kína, ottani szokásán nálunk sem nagyon változtat: kedveli a meleg, napos fekvést. A talajjal szemben nincsenek különleges elvárásai, de a folyamatosan nedves, tocsogós földet nem kedveli, a jó vízelvezetésű, átlagos talaj a legmegfelelőbb számára.

Fehérben is lenyűgöző
(http://zephirine38.over-blog.com/)
Kifejezetten hideg teleken visszafagyhat, de tavasszal gyökérről általában szépen megújul. Téli takarást ezért inkább csak a tartósan mínusz húsz, huszonkét fok alatti teleken igényel. Igazi szépségét virágzáskor mutatja meg, rózsaszín, lila és fehér fajtái léteznek. Kerülhet évelőágy hátterébe, de kialakíthatunk belőle egy önálló foltot is a kertben.

Érdemes figyelni a háttérnövények színére
(http://www.bethchatto.co.uk)
Zöld háttér előtt kifejezetten jól mutat, telepítésekor ezt érdemes figyelembe venni. Metszeni tél végén, tavasz elején érdemes, elviseli a drasztikus visszavágást is, mindez a virágzást nem veti vissza, ugyanis virágait az új hajtásokon hozza.

Bozontos vérfű: csak lazán

$
0
0
Légies virágfüzérek
(www.allgaeustauden.de

Ha szeretnénk könnyedebbé, szellősebbé tenni a növényágyást, a Bozontos vérfű (Sanguisorba obtusa) tökéletes választás lehet. A szép ívben hajladozó pirosas-rózsaszín virágok üzembiztosan légiesebbé varázsolják a környezetet. Leginkább közepes magasságúként lehetne jellemezni, bár ötven-hetven centiméteres átlagos méretét könnyedén túlnőheti, ilyenkor akár másfél méteresnél nagyobbra is nyújtózkodik.

Remekül mutat az évelőágyásban
(www.ballyrobertgardens.com)
Szereti a napos fekvést – ez akár déli oldal is lehet – de a félárnyékot is elviseli. Ha kedvében szeretnénk járni, akkor jó vízelvezetésű talajt biztosítunk számára, a pangó vizet ugyanis nehezen tolerálja. A száraz, szikkadt talajt nem kedveli, érdemes tehát figyelni rá, hogy földje sohase száradjon ki teljesen. Kissé terjedő tövű, de ez korántsem sem jelent olyan szemtelen terjeszkedést, mint amivel a menta tudja megörvendeztetni a kerttulajdonost.

Zöld háttér előtt
(www.wildstaudenzauber.de)
Vágott virágként is megállja a helyét, amúgy június-júliusban kezdi hozni füzéres virágait. Könnyen nevelhető, a kártevők sem keresik fel szívesen. Ha jobban szeretjük a rendet az ágyásokban, akkor a füzéreket elvirágzás után érdemes visszavágni. Ha viszont télvíz idején a virágzat deres, havas látványára vágyunk, a virágzat eltávolítását hagyjuk tél végére.

Orovosi vérfű
(Sanguisorba officinalis)
(www.specialplants.net)
A vérfüveknek legalább harminc fajtája létezik –  kisebbek, tömöttebb virágzatúak, alacsonyabbak, fehérek, krémszínűek, bíborvörösek –, egyben azonban mind megegyeznek: kiváló kísérőnövények lehetnek egy évelőágyásban, de akkor sem jönnek zavarba, ha főszerepet osztunk rájuk a kertben.

Kis vérfű
(Sanguisorba minor)
(www.wildflowerturf.co.uk)

Kanadai vérfű
(Sanguisorba canadensis)
www.ashevillebotanicalgardens.org)



Déli borsófürt

$
0
0
Kékre festi a nyarat
(www.specialplants.net)
Ha arra támadna kedvünk, hogy indigó színűre fessük néhány ruhadarabunkat, s ehhez természetes festékanyagot használnánk, jó, ha akad a díszkertben néhány Déli borsófürt (Baptisia australis). Legalábbis Észak-Amerikában bevált, arrafelé évtizedeken át ezt az évelőt használták indigófesték gyanánt. Erős a gyanú persze, hogy manapság sokkal inkább a kék színű virágainak remek látványáért kerülhet a kertekbe. És azért is, mert nincs vele különösebb gond, jól tűri a szárazságot, és a mostohább talajjal is ki van békülve.

Félárnyékban...
(www.specialplants.net)
Ami a talajt illeti: kerülni kell a nedves, soha ki nem száradó földet, a rendes vízelvezetés elengedhetetlen számára. Meghálálja, ha talaja inkább savanyú kémhatású, a meszes közeggel nincs jó barátságban, és nem az ő világa a túlságosan gazdag, tápanyagdús föld sem. Ínyére van viszont a könnyedebb, homokos talaj. Rizómákkal terjed, így környezetében újabb és újabb növények felbukkanása várható.

... és napon is jól érzi magát
(www.thepoisonreview.com)
Pazar kék virágai májusban jelennek meg, a virágzás jó esetben július elejéig is eltart. Napra vagy félárnyékba kerülhet, jó helyen üzembiztosan meghaladja majd az egyméteres magasságot. A fürtökben megjelenő virágokat szívesen látogatják a méhek és a pillangók.

Fenyőt, de melyiket?

$
0
0
Karácsony
(www.blog.iese.edu)

Melyik hullatja kevésbé a levelét?
Fenyőfa vásárlásakor alighanem ez az egyik üzembiztosan visszatérő kérdés. Párja is akad persze, amikor gyökeres fenyőre esik a választás: kiültethető-e a kertbe? Akár gyökeres, akár vágott fenyő lesz a karácsonyfa, első teendőnk, hozzászoktatni a lakás lényegesen melegebb hőmérsékletéhez. A legrosszabb dolgot akkor tesszük vele, ha a kinti, nulla fok körüli hőmérsékletről azonnal becipeljük a legalább húsz, huszonkét fokkal melegebb lakásba. Először is tehát érdemes átmeneti szálláshelyeket keríteni neki, garázs, fészer, előszoba, nyári konyha vagy éppen lépcsőház.

A lakásban pedig – amennyire ez lehetséges – igyekezni kell a fűtőtesttől minél távolabbi helyet választani számára. És mivel örökzöld növényről van szó, a folyamatos vízellátásról is gondoskodni kell. Vágott fenyőnél ezt úgy érhetjük el, hogy nem egy sima talpba állítjuk őkelmét, hanem víztárolós tartók közül választunk. Itt a víz mennyisége amolyan súlyként is szolgál, a rendszer gyakorlatilag félautomatának mondható: fenyőnk mindig az igényének megfelelő mennyiségű vizet tudja felvenni. A tárolóban aztán átlagosan két-három naponta kell pótolni a vizet.

A gyökeres fenyőknél kaphatók előre beültetett, illetve jutazsákba csomagolt, földlabdás fenyőfák. Utóbbiaknál ránk vár az ültetés, ehhez zsákos virágföldre és némi homokra lesz szükség. Az ültetést bőséges beöntözés kell kövesse, s ügyelni kell rá, hogy a föld később se száradjon ki. Az edény vagy cserép akkor tökéletes, ha a felesleges öntözővíz el tud folyni belőle. Ehhez az alján néhány lukat alakítottak ki, de akad, ahol nekünk kell átlyukasztani a cserepet. Hogy a föld ne peregjen ki a lyukakon, az edény aljára, a lukakra egy-egy lapos kavicsot, cserépdarabot, vagy a cserép méretéhez vágott geotextilt érdemes elhelyezni.

Az ünnepek végén aztán gyökeres fenyőnél a hideghez történő visszaszoktatás is folyamatos kell legyen, és közben rendszeresen öntöznünk is kell. A kerti kiültetés tökéletes ideje március közepe lesz.

Ami pedig a tűleveleket illeti, az igazság az, hogy bármelyik fenyőt is választjuk, mindegyik megválik leveleitől, különbség csak ennek gyorsaságában és intenzitásában van.

A lehetséges választék, a teljesség igénye nélkül.

Közönséges luc (Picea abies)
(www.conifers.org)
Sok helyütt ez az igazi karácsonyfa. Talán azért is, mert illata már a levelek enyhe dörzsölésekor is érezhető, tökéletes fenyőformája van, s talán mert nálunk is őshonos. Napos helyet kedvel, szereti a jó vízáteresztő talajokat. A szoba meleg környezetében azonban nagyon hamar hullatni kezdi tűleveleit.


Ezüstfenyő (Picea pungens)
(www.chewvalleytrees.co.uk)
Ha a lucfenyővel hasonlítjuk össze, mellette szól tartóssága: rövid tűlevelei napokkal tovább az ágakon maradnak. Szintén a napos kertrészeket részesíti előnyben. Szép kúpos alakját felnőtt korában is megtartja, eredeti élőhelyén – Észak-Amerikában – a harminc-harmincöt méteres magasságot is eléri.


Kaukázusi jegenyefenyő,
Nordmannfenyő (Abies nordmanniana)
(www.conifers.org)
Nem nevel olyan szimmetrikus koronát, mint az előző kettő, de kissé narancsos illatú leveleivel alighanem mindenért kárpótol. Tűleveleit nem hullajtja el gyorsan, kiültetéskor napos helyet válasszunk számára. Kedveli a kissé savanyú, tápanyagdús talajt, de a kötött, agyagos és a gyorsan kiszáradó, száraz talajokon nem él meg.


Duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii)
(www.amerinursery.com)
Hosszú időre rendezkedik be, egyes példányai legalább ezer esztendősek. Észak-Amerikában nem ritkák a 80-100 méteres magasságúak, a hazai kertekben ennél szerényebb mérettel kell beérnünk. Napos helyre, tápdús talajra való, a szeles kerteket nem kedveli. Tűlevelei még az ünnepek utáni hetekben is az ágakon maradnak.

Műfenyőt vagy igazit?

$
0
0

Megszólalásig hasonlít a valódihoz.

A kérdés az örökzöld témák téli slágerlistáján alighanem dobogós helyen tanyázik, ráadásul tudományos és érzelmi alapon is megközelíthető. Az előbbinél a környezetterhelés, a szállítási költség és maga a műanyag használata merül fel leginkább értékelési szempontként. Az utóbbinál a hagyományok, a rég letűnt karácsonyok illata és a természetközeli gondolkodásmód jelentheti az értékítélet legfontosabb sarokpontjait.

Bárhogy is szépítjük a dolgot, egy, az igazira megszólalásig hasonlító műfenyő mégiscsak műfenyő, drótból, PVC-ből és még más műanyagokból készül, s mint ilyen, legfeljebb tökéletes mása lehet az igazinak.

És bárhogy is szépítjük a dolgot, egy igazi karácsonyfa – ha nem gyökeresre esett a választásunk –, az ünnepek elmúltával egyik pillanatról a másikra megszűnik kedvessé lenni: eldobható holmivá alakul át. A karácsonykor nagy becsben tartott fenyők január első napjaiban nagy ívben repülnek le az emeleti ablakokból, hevernek odadobva a szemeteskukák mellett, nem ritkán a fényfüzérek és a felbontott szaloncukor papírok is rajtuk maradnak.

Ez is műfenyő.
Vizsgálhatjuk mindezt persze anyagi szempontból is. Ekkor csak az évek számát kell jól eltalálnunk, s máris a műfenyő kerül a dobogó első fokára. Merthogy egy másfél-kétméteres fenyőfa négy és tizenkétezer forint közötti összeget kóstál, míg egy tisztességesen kinéző műfenyő úgy huszonkétezer ezer forinttól indul. Így műfenyőnknél a második, harmadik évtől kezdve már megtérül a befektetés.

Valódi fa, valódi hóval.
Díszítés szempontjából nincsenek különbségek. A fenyőfa felállításakor és lebontásakor üzembiztos egy alapos porszívózás, már csak a hulló tűlevelek miatt is. S bár a műfenyő nem hullajtja a leveleit, összecsomagolása után a porszívózás alighanem itt is kötelező feladat. Ami a hasznosítást illeti, a fenyőfa jó esetben komposztra kerül, a műfenyő jó néhány év után alighanem a kukában végzi. Műfenyőnknek kell egy biztos helyet találni a tároláshoz, családi házas övezetben a gondosan bedobozolt műfenyőt az egerek hajlamosak fogyasztásra alkalmas holmiként számon tartani.

Ha műfenyőt vásárolunk, vigasztalhatjuk magunkat azzal , hogy nem küldtünk fűrész alá egyetlen fenyőfát sem – a fűrész általi halál ellenérve általában így hangzik: ezeket a fákat eleve azért ültetik, hogy fűrész alá kerüljenek –, ugyanez a vigasz fenyőfa esetében a „mégiscsak az igazi az igazi” tételmondat lehet.

Akárhogy is van tehát, a döntés szerencsére egyéni, a kinek a pap, kinek a papné nyomvonalán haladva. Aligha rontjuk el az ünnepi hangulatot egy műfenyővel, úgyhogy szerintem lelkiismeret furdalás nélkül választhatunk effélét is. Merthát a fenyőfa fontos, de nem a legfontosabb az év legjelesebb ünnepén…



Kék babfa

$
0
0
Meghökkentő formák és színek
(www.agaclar.net)
Maga az egzotikum.

Kék gyümölcsének formája leginkább babra hasonlít, virágai tavasszal sárgában pompáznak, levelei ősszel ugyancsak sárgák, úgyhogy a kék babfa maga az állandó változatosság. A Kék babfa (Decaisnea fargesii) eredeti élőhelye Kínában van, ott hat-nyolc méteres magasságúra nő, nálunk némiképp alacsonyabb termettel is beéri. Telepítésekor érdemes figyelembe venni, hogy egy kifejezetten terebélyes fácskáról, vagy inkább nagyméretű bokorról van szó, szélessége csaknem azonos lesz magasságával.

Napos helyet kedvel
(web03.bruns.de)
Kedveli a napos helyet, de jól érzi magát félárnyékban is. A termékeny, de nem frissen trágyázott talajt szereti, s nincs ellenére, ha földje sohasem szárad ki, ugyanakkor nem tocsog a felesleges víztől. Nehezen viseli el a meleg, forró, száraz nyarakat, ilyenkor tisztes vízellátásra van szüksége, amúgy közepes vízmennyiséggel is beéri. Hideg teleken erősen visszafagyhat, de tavasszal szépen megújul.

Nagy helyre van szüksége
(www.ebben.nl)
Ami a kiültetést illeti, az első három-öt évet érdemes türelemmel kivárni, addig dézsában érdemes nevelgetni, télire pedig fagytól védett, természetes fénnyel rendelkező helyen kell teleltetni.

Ázsiában gyümölcsnek számít
(www.toptropicals.com)
További érdekessége, hogy leveleinek hossza a hatvan-nyolcvan centimétert is elérheti. Termései nyolc-tíz centiméteresek, a gyümölcshúst Nepál és Kína egyes részein előszeretettel fogyasztják. A világ számos pontján egyébként kék kolbászgyümölcsként vagy éppen halott ember ujjaként ismert.


Kertdivat 2018

$
0
0

Az év színe: a lila
(www.asergeev.com)
Már a tavalyi esztendő kertdivatjára is legfőbb vezérlő elvként a természetességet jövendölték a világ vezető kerttervezői és dizájnerei, s nincs ez másként az idei jóslatoknál sem. Jellemző lesz a természetes anyagok használata, és alighanem több figyelem jut majd a helyi éghajlati viszonyoknak megfelelő növények kiválasztására.

Tapasztalataim szerint egyébként valóságos harc dúl a tervezési időszak elején a lehetséges és a kívánatos között. Mit értek ez alatt? Sok reménybeli kerttulajdonos szeretné szinte változtatás nélkül kialakítani álmai kertjét úgy, ahogy a televíziós műsorokban, magazinokban látja. Megítélésem szerint a kerttervezői munka egyik legfontosabb eleme lesz, sikerül-e közös nevezőre jutni a megrendelővel az optimális növényválasztásban (is), vagy győz „az ügyfélnek mindig igaza van” gondolat. (Ha ez elsőre nem is, másodszorra szinte mindig sikerül, például egy keményebb tél után elfagyott, méregdrága mediterrán növénycsoda általában tisztes bizonyító erővel rendelkezik.)

Az idei év főbb szempontjai tehát: őshonos, vagy a környezeti viszonyoknak jobban megfelelő növények, és biztos helyi tapasztalat a tervezésben. Ahogy egyre természetesebbé vált a lakótér kialakításához belsőépítész segítségét igénybe venni, úgy lesz egyre elfogadottabb, hogy a kert kialakításához és berendezéséhez is szükség van egységes rendező elvre, egyértelmű stílusra és tervezésre. És az sem árt, ha mindez összhangban van a ház vagy a lakás belső kialakításával.

2018 másik jellemzője lesz, hogy nagyobb hangsúlyt kap a kert pihenést és szórakozást szolgáló funkciója. Bármilyen stílusú is a megálmodott kert, alighanem lesz benne egy nyugodt, pasztellszínekkel tervezett sarok, egy pad, egy elmélkedést, csendes szemlélődést biztosító kertrészlet. És felértékelődik majd a szabadtéri sütőhelyek szerepe, ami lehet egy minimalista, erdei szalonnacsorgatót idéző, kővel kirakott egyszerű kör, de lehet egy profi kültéri konyha is. Utóbbiaknál a természetes anyagok használata szinte kizárólagos lesz, bontott tégla, téglaszelet, fagerendák és kemence. Az idén egyébiránt a gasztronómiai élvezetek fontos helyszínévé lép elő a kert.

2018-ban bekövetkezhet a korábban üzembiztosan dobogós helyen tanyázó gyep részleges trónfosztása. A fűnyírás már nem egy szabadban eltöltött, némi mozgást is jelentő tevékenység, nagyon úgy néz ki, egyre közelebb kerül az unalmas, időrabló, nemszeretem munkák csoportjához. A gyep helyét leginkább a díszkavics és/vagy a szilárd burkolatú felületek vehetik át, de egyre nagyobb növényágyásokkal is számolnunk kell. A megmaradó gyepfelületeknél viszont a tökéletességre törekvő gyep, már-már a pázsit megvalósítása a cél.

A kertek kialakításánál két fő irány további erősödésére számítok: díszkertek zöldséges ágyásokkal és díszkertek, legfeljebb néhány díszértékkel is bíró fűszernövénnyel. Az előbbiek a környezettudatos gondolkodás, a bioélelmiszerek hívei között lesznek népszerűek, az utóbbiak pedig a mindent a szemnek megoldást kedvelők körében, akiknél egyre meghatározóbbá válik idén a gondozásmentes kert eszméje még akkor is, ha efféle vegytiszta kert aligha létezhet. Mindenesetre az ehhez közelítő kertben az öntisztuló évelők és egynyáriak, a metszés és extra pátyolgatás nélküli cserjék, a kevésbé igényes örökzöldek kaphatnak főszerepet.

A „ne kelljen a kertben szöszmötölni” elv másik megvalósítási lehetősége, a kertgondozásra (is) szakosodott vállalkozások, vállalkozók megbízása lehet, ez a folyamat 2018-ban biztosan erősödni fog. Természetesen ebben az esetben a gondozásmentes kert nem követelmény, sőt, szép számmal szóba jöhetnek extravagáns megoldások is. Némi gondot a téren persze okozhat a szakmájához magas szintén értő, megbízható csapat megtalálása, ez az építőiparban és néhány szolgáltató ágazatban, valljuk meg, már-már a lehetetlennel határos.

A technikai fejlődés a kertekben is tetten érhető, idén már növekvő piaca lesz az okostelefonnal is vezérelhető öntözési rendszereknek. És az idei kerteknek akad egy markáns csoportja, a fémes anyagokkal, minimális növényzettel, nagy burkolt felületekkel, kerti jakuzzival rendelkező modern kertek sora. Itt a kerti konyháknál szóba sem jöhet a bontott tégla, a fagerenda vagy a hófehérre meszelt kemence, helyettük fémes felületek, gránit vagy márvány lapok, krómozott anyagok, ezüst, arany és hófehér színek dominálnak majd.

2018 színe a lila lesz, ami alighanem szívet melengető hír a kutyák és lovak olvasóinak a levendula kedvelőinek. A lila minden bizonnyal megjelenik a teraszokon is, ahol valóságos divattá válik konténeres növényeket – évelőket és örökzöldeket – tartani, és kaspók sorjáznak majd a lépcsőkön, élénk színű, hosszan virágzó növényekkel.

Van persze, ami változatlan lesz 2018-ban is: legyen bármilyen stílusú és méretű a kertünk, biztos pontot jelent majd, ahová visszavonulhatunk, ahol kiteljesedhet a mondás: mindenütt jó, de legjobb otthon.

Miért nem évelő barát Ön még mindig?

$
0
0

Évelőkre fel!
Ezt kérdezi Inárcsi Farkas László dr. Jászkarajenőről, az Úr 1939. esztendejében megjelent könyvecske egyik hirdetésében. Farkas úr az évelőket mint ismeretlen világot írja le, de rögvest meg is nyugtatja leendő vásárlói: „új, leíró” árjegyzéke segít majd fölfedezésükben.

A könyvecske – amit további, ugyancsak érdekes kertészeti szakkönyv társaságában Csaba barátomtól és kollégámtól kaptam – a Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium gazdasági szakkönyvtársorozatában látott napvilágot, pontosan a huszonnegyedik volt a sorban, Gyümölcs, zöldség a konyhán címmel.

A helyes táplálkozásról
„Tagadhatatlan, hogy van jó néhány különlegesen jóízű, vendégcsábító ünnepi fogásunk, számos kitűnően főző háziasszonyunk, szakácsunk, akad-e azonban ezek között nagyobbszámban olyan, kinek a helyes táplálkozás tudományos alapfeltételeiről is van már némi fogalma?” Ezzel kezdi előszavát a kötet szerzője, Osztróvszkyné Dr. E. Németh Ágnes. Arra a kissé ismerősnek tűnő megállapításra jut, hogy „honfitársaink nagyrésze helytelenül összeállított, egyhangú, unalmas, igen gyakran erősen egyoldalú étrend alapján táplálkozik”.

Kalóriák fogságában
Úgyhogy ebben a kötetben összefoglalta mindazt, ami képes e meglehetősen lehangoló állapotot legalább részben megváltoztatni. Meglehetős alapossággal járta körül a szénhidrátok, a fehérjék, a zsírok és a kalória világát, külön fejezetet szentelt a főzelékfélék részletes elemzésének – szervetlen sók, víztartalom, sejtek –, és ugyanilyen gondosan nézett szét a gyümölcsök világában.

Nézzük, milyen zöldségeket ajánl a szerző az 1939-es év háziasszonyainak.
Zeller, retek, hagymafélék, „kalarábé”, spárga, rebarbara, endivia, káposzta, bimbóskel, spenót, sóska, karfiol, paradicsom, padlizsán, paprika, uborka, tök, zöldborsó, zöldbab. Legrészletesebb taglalást a krumpli kapott: levesnek, krémlevesnek, sütve, töltve, rakottan, „pudding és burgonyafánk”, rétes, szilvás- és barackos gombóc, burgonyatorta. Minden zöldségnél megadja a víz, a szénhidrát, a nitrogénvegyület, a zsír, a nyersrost és a hamuanyag százalékos arányát. A gyümölcsök esetében fontosnak tartotta közölni, hogy lehetőleg nyersen fogyasszuk, és gyakran készítsünk belőlük leveseket, salátákat és gyümölcskocsonyát. Itt málna, ribizli, alma, egres, körte, citrom, birs, barack, szilva, ringló, eper, cseresznye és narancs szerepel a kínálatban.

A szerző útmutatást is ad a konyhában tüsténkedő fehérnépeknek, szem előtt tartva a kétszer mér, egyszer vág örök érvényű igazságát: „Fiatal háziasszonyaink ajkáról többször hallunk olyasféle sóhajtást, hogy milyen gépies, unalmas, lelketlen munka a legtöbb háztartásbeli elfoglaltság, különösen a főzés! Micsoda tévedés ez! Mindennemű kézzel végzett munka lelketlen és unalmas, ha az agy kísérőmunkája lelket nem önt belé. Nos, a főzés körül igazán bőven akad munkára az agy, ha a háziasszony nem tudatlanul és gépiesen dolgozik, hanem meggondolva, mit miért csinál.”


Koreai hóvessző

$
0
0
Gyakran már februárban virágot hoz
(www.gardeningexpress.co.uk)

Még közelebbről szemügyre véve is könnyű lenne összetéveszteni az Aranyvesszővel vagy közkeletűbb nevén az Aranycserjével, Aranyfával. (Persze, hogy mi a közkeletűbb elnevezés, az nézőpont kérdése, miután az aranycserjét előszeretettel aranyesőnek hívja Győrtől Szegedig szinte mindenki. A helyzetet némiképp bonyolítja, hogy az aranyvessző név már foglalt, egy meglehetősen agresszívan terjedő, leginkább útszéleken tanyázó évelő viseli.) Ám míg az előbbi sárga virágaival díszíti a tavaszi kertet, a Koreai hóvessző (Abeliophyllum distichum) mindezt fehérben, ritkán rózsaszínben adja elő. Megjelenésében ugyan hasonlítanak egymásra, de a Koreai hóvessző önálló nemzetséget alkot.

Szoliterként a legmutatósabb
(www.garten-de.com)
Úgy másfél, ritkábban két méter körüli magasságúra nő, virágait lombfakadás előtt, nagyon gyakran már februárban hozza. Kedveli a napos helyet, a tökéleteshez közeli megoldás számára alighanem egy védett, déli fal előtti kertszakasz lehet. Némi félárnyékot elvisel, de a mélyárnyékot nem neki találták ki. Igazi szépségét szoliterként mutatja meg, helyét annak tudatában kell megválasztani, hogy másfél méteres magasságához ugyanilyen szélesség is tartozik. Mérete alapján akár sövényt is kialakíthatnánk belőle, de mert lombhullató és levélzete kissé ritkás, efféle célra léteznek nála alkalmasabb cimborák is. Igen korai és kissé illatos virágpompája miatt azonban érdemes helyet találni neki a kertben.

Néha rózsaszínben pompázik
(www.baumschule-horstmann.de)

Szereti a tápanyagban gazdagabb talajt, vízigénye közepes, de érdemes figyelni rá, hogy a föld sohase legyen túlságosan vizes, tocsogós. Különleges gondozási igénye nincs, virágzás után már vehetjük is kézbe a metszőollót, mivel virágait mindig az új, az az évi hajtásokon hozza. Kemény teleken jelentősebb fagykárokat is szenvedhet, úgyhogy hideg, fagyzugos kertekben célszerűbb dézsás növényként tartani.


Nem alszik téli álmot

$
0
0
Téli táj vakondtúrással

Nem elég, hogy összetúrja a veteményeskertet, tönkrevágja a gyepet, még télen sincs tőle nyugta az embernek. Úgy röviden – és szalonképesen – cimborám e rövid mondatban foglalta össze sommás véleményét a vakondokról. Vagy vakondról, merthogy nevét így is, úgy is használhatjuk, bár a feldúlt kerttulajdonos feltúrt kertje talán többször is többes számért – vakondok vagy vakondokok – kiállt.

De nem, a megannyi földkupac általában egy elkövető munkája, s ezekért többnyire egy hím tehető felelőssé. Majdhogynem magányosan éli életét, csupán a párzási időszakban hajlandó – akkor is csak rövid időre – összebútorozni élete párjával.

A hasznos vagy káros-e a vakondok kérdéskörnek már könyvtárnyi irodalma van, és szegény vakondok általában jól megkapja a magáét, pedig felettébb hasznos munkát végez. Ez az alig húsz centiméteres, úgy jó tízdekás szerkezet egy hónap alatt 4-4,5 kilogrammnyi gilisztát, bogarat, csigát, lótetűt és ki tudja, miféle szerzetet fogyaszt el még. Haszna tehát felbecsülhetetlen, s ha ehhez hozzávesszük, hogy nemcsak a kifejlett bogarakat, hanem a lárvákat, a pajorokat és a fejlődési szakaszok legkülönfélébb állapotában leledző földlakókat is felfalja, aligha nevezhetjük kártékonynak őkelmét.

Csakhogy föld alatti járatokat ás az istenadta, a felesleges földet pedig a talajfelszín fölött kénytelen elhelyezni, az őrületbe kergetve ezzel a kertészkedő gazdát és asszonyát. És mindezt bizony egész éven át fáradhatatlanul végzi. Télen is. Ilyenkor mélyebb régiókba teszi át állandó szállását, de túr-fúr rendületlenül. A kerttulajdonos abbéli reménye tehát, hogy késő ősztől kora tavaszig nyugta lesz a vakondoktól, sohasem válik valóra.

Kérdés tehát, mit tehetünk a vakondokmentes kertért.

Vakondháló: biztos és hatékony
(www.antimolesnetting.com)
A legbiztosabb eszköz a vakondháló, amit a gyepesítés előtt kell elhelyezni, gyepszőnyeg esetében elegendő a gondosan megmunkált talajra fektetni, fém vagy műanyag tüskékkel rögzíteni, és már mehet is rá a gyepszőnyeg. Vetett fű esetén a hálót a talajszinttől legalább öt-tíz centiméterrel lejjebb kell a talajba fektetni, ott rögzíteni, majd erre kerülhet a legfelső talajréteg, amit tömöríteni, hengerezni kell, és jöhet a fűvetés. A háló elhelyezhető mélyebbre, húsz-harminc centiméterre is, de ekkor előfordulhat, hogy az állat e felső a sávban fog kénye-kedvére közlekedni.

Gyepszőnyeg alá közvetlenül fektethető
(www.ivtrading.bg)
A hálós módszer tökéletes: vakondokunk ugyanis nem tudja a gyökerekkel átszőtt hálót felnyomni, így kénytelen a hálón túli területekre vándorolni. Ha ez egy növényágyás, egy évelősziget, egy sziklakert, akkor oda, ha zöldségeskert vagy magaságyás, akkor oda. Úgyhogy a gyep védelme sohasem jelent automatikus védelmet az egész kertnek. A teljes területet a növények miatt – későbbi tőosztás, újabb ültetés, átültetés, mélyre nyúló gyökérzöldségek …– természetesen nem lehet vakondhálóval borítani. Magaságyás esetén viszont hasznos lehet az ágyás aljára fektetett vakondháló. Biztos megoldást tehát a telekhatárokon elhelyezett háló jelenthet.

A telek oldalhatárain egy keskeny, legalább hatvan-hetven centiméter mély árkot kell ásni, és ebbe kell függőlegesen belefektetni a hálót, amit aztán a felszín közelében érdemes vízszintesre befordítani. Nem kis munka, és nagyobb telek esetén némi töprengés után a kerttulajdonosok többsége alighanem elveti az ötletet.

Ajtaja csak befelé nyílik
(www.homedepot.com)
A másik hatékony eszköz a vakondcsapda lehet. Ez nem más, mint egy cső, amit a földkupac óvatos kibontása után láthatóvá váló járatba kell helyezni, majd a földet visszatemetni. Amikor szokásos portyaútján a csőhöz ér, orrával szépen benyomja a cső végére szerelt ajtót, és már megy is tovább. Egészen a cső végéig, merthogy a billenő lapocska csak befelé nyílik, így vakondokunk a csőben reked. A humánusság jegyében érdemes naponta ellenőrizni a csapdát, hogy foglyunk élve úszhassa meg a kalandot. Az újabb feladat aztán a csapdát hónunk alá csapva a közeli mezőre baktatni, hogy ott útnak eresszük vendégünket.

Csapda a földben
(www.gardens4you.co.uk)
Erre már csak azért is szükség van, mert a vakondok védett állat, eszmei értéke 25 ezer forint, másrészt a lapáttal vagy ásóval történő agyoncsapás aligha nevezhető humánusnak. Rossz szomszédi viszony esetén nem ritka megoldás áttelepíteni a cimborát, de az édes bosszú keserédessé változik, amikor meglehetősen rövid idő alatt szépen visszaássa magát.

Rajzfilmfiguraként imádtuk
(www.filmtekercs.hu)
Léteznek egyéb megoldások is, sörösüveg, gázolajba mártott rongydarab földbe ásása, napelemes vakondriasztó földbe szurkálása, órákig tartó lesben állás fej fölé emelt kapával, és a viszonylag gyakori ima. Mindezekről azonban a vakondokok népes családtagjait elfelejtették értesíteni, úgyhogy ezeket besorolhatjuk az esetleges, vagy éppen a fölösleges eljárások népes és haszontalan csoportjába.


Mint eb a szaharát

$
0
0
Téli táj frissen nyúzott báránybőrrel

(Részlet a Kóklerek kora című fejezetből.)

Van az úgy néha, hogy az ember bárányt vág. Ez amúgy nem egy fáklyásmenet a gazdának, mert – ha akarja, ha nem –, az állat mégiscsak a szívéhez nő. Van, hogy jobban, van, hogy kevésbé. Akad, aki maga csinálja, s akad, aki sohasem fogna kést a kezébe. Szereti ugyan a bárányhúst, felneveli az állatot, de a műveletre már mást kér meg.

A csomag a szalmával érkezett

Hogy szóban forgó bárányunk földi léte mily módon ért véget, nem tudni, de az utolsó utáni történésekről viszonylag pontos képet kaptam. A bárány bőre és bendőjének tartalma a kialmozott szalmával együtt kocsira került, a gazda a kocsi elé két szép lovat fogott, és elindult a velünk szemben lévő mezőre. Ott lehányta a kocsiról az almot, a báránybőrt és néhány kívánatos falatot, majd a jól végzett munka után komótosan hazakocsizott.

A báránybőr közelről is csinos

Nem lehet nem észrevenni a hely kiválasztásának tökéletességét. Hol másutt lenne jobb helye néhány bélsárral gazdagon tömött báránybélnek a falu utolsó házaitól száz-egynéhány méterre fekvő területnél?

Ideális döntés tehát.

Ugyancsak zseniális a kihelyezés időpontjának helyes megválasztása.

Rókáknak finom falat

Télen, amikor a környék rókáinak amúgy sem terem csak úgy ripsz-ropsz terített asztal, már pusztán rókabaráti cselekedetből is helyeselhető, ha a falubéli jóemberek frissen nyúzott báránybőrrel és belsőségekkel kedveskednek nekik. Ezt egyébként a környék rókái is így gondolták, mert órákon belül megjelentek, s rendesen nekiestek az ölükbe hullott zsákmánynak.

És másnap újra jöttek.

Aligha lesz komposzt belőle

S ha már erre jártak, benéztek a faluba is, hátha akad egy csinos lábasjószág a portákon. Vagy csak egy darab belőlük. Mert ahol bárányt vágnak, ott bizony kés alá fektethetnek néhány tyúkot is. És mit lehet tudni, tán a saját udvarában is eldobált belőlük néhány alkatrészt a háziember.

Hidegre téve tovább friss marad

Ez egyébiránt kifejezetten költséghatékony megoldás lenne, még a lovakat sem kell befogni. És szegény rókákat sem érné hátrány, szívesen elballagnának házhoz is egy kis belsőségért.

A nyúzott báránybőrről nem is beszélve.

Csészerojt

$
0
0

Tavaszi virágpompa
(www.growildnursery.co.uk)
Ha akad a kertben egy félárnyékos, árnyékos kertszakasz, a csészerojt alighanem ideális választás lehet efféle helyekre. Főleg akkor, ha a kert természetközeli stílusú, vagy a kerti tó közelébe, annak árnyasabb részére szeretnénk növényeket telepíteni. Szóba jöhet még egy erdei környezetet megjelenítő kialakítás, esetleg a kerítés közeli fekvés.

A Csészerojt (Tellima grandiflora) nem nő óriásira, beéri úgy hatvan centiméter körüli magassággal. Nem okoz számára gondot, ha kissé kötött, nehéz, agyagos a föld, bár a nem vízmegtartó talajokban kétségkívül jobban érzi magát. Jól társítható páfrányfélékkel, árnyékliliomokkal, örökzöld orbáncfűvel, ültethető csoportosan is, igazán remekül mutat egy nagyobb területen.

Félárnyékban érzi jól magát
(www.namethatplant.wordpress.com)
Télizöld, más szóval félörökzöld évelő, ami azt jelenti, hogy pajkos jókedvében hajlamos örökzöldnek mutatni magát, vagyis hiába jelez decembert vagy éppen januárt a naptár, levelei csak nem akaródznak lehullani. Néha egészen a tél második feléig fennmaradnak, s csak az újak megjelenésekor peregnek le. Virágait április végétől, május elejétől júniusig hozza, színük először zöldes árnyalatú, majd fokozatosan rózsaszínesre változik.

Virágszíne zöldből rózsaszínre vált
(www.bethchatto.co.uk)
Szereti a nyirkos talajt, ezért ügyelni kell rá, hogy földjét sose hagyjuk csontkeményre száradni. Telepítésekor érdemes figyelni rá, hogy gyöktörzseivel egyre nagyobb és nagyobb területeket képes meghódítani, bár agresszívnek nem lehet nevezni. Levélformájával, habitusával elvirágzás után is a kert dísze marad.

Füzérajak

$
0
0
Rózsaszín virágpompa (Physostegia virginiana)

Bár meglehetősen kevés az esélye annak, hogy a szép barna lányokhoz szóló zenei opuszokban  belátható időn belül a „sudár jegenyefa van az udvarába’…” sort felváltsa a sudár füzérajak van az udvarába’ kitétel, mindenesetre a Füzérajak (Physostegia virginiana) megérdemli a figyelmet.

És a sudár jelzőt is.

Ez az Észak-Amerikából érkezett évelő ugyanis magasabb régiókba tör, nem ritkán 90-100 centiméterre is megnő. Pazar virágpompáját betyáros jókedvében egészen októberig közszemlére teszi. Júliust mutat a naptár, amikor virágba borul, többnyire rózsaszín árnyalatú virágokat hoz, de néha lilásakat is produkál. A kertészetekben ritkábban fehér virágú fajtákkal is találkozhatunk. Egy-egy virágzati szára legalább 25-30 centiméteres, amit meglehetősen büszkén visel, támasztékot szinte sohasem igényel.

Csoportos telepítés, pazar színfolt
Eredeti élőhelyén a tartósabban nedvesebb talajú réteken tanyázik, ezért a kőkeményre szikkadó lakóhely nem a legideálisabb számára. Kedveli, ha telepítés előtt a föld némi komposztot vagy más talajjavító anyagot – porított szarvasmarhatárgya, Alginit, Bontonit – kap. Túlzásba nem érdemes vinni, mert a fölös tápanyagbevitel miatt szárai kecsesnek nagy jóindulattal sem nevezhető ívben fognak meghajlani, vagy éppen gólyalábszerűen az egekbe törnek.

Kerülhet az évelőágyás hátterébe, de remek hatást érhetünk el, ha nagyobb tömegben ültetjük el őkelmét. Napos kertrészlet az ideális számára – félárnyékot is elvisel –, nem okoz gondot, ha tűző napra kerül, de ügyelni kell rá, hogy földje soha ne száradjon ki teljesen.

Fehérben is remek
(http://www.mr-fothergills.co.uk/)
Neveléséhez nincs szükség különleges figyelemre, de néhány év múltával érdemes szétosztani a töveket, mert rizómáival újabb és újabb területekre merészkedik. Érdekesség, hogy virágait alulról felfelé hozza, s ha kedvezőbb szögben szeretnénk látni azokat, egyszerűen elforgathatjuk őket, a virágok üzembiztosan úgy maradnak majd.

Akár forgatjuk, akár nem, rendszeresen becipelhetünk belőlük jó néhány szárat a vázába is, vágott virágként szintén megállja a helyét.


Díszfüvek: próbálj meg lazítani!

$
0
0
Hibrid nádtippan (Calamagrostis x acutiflora 'Karl Foerster')
(www.sproutswyo.com)

Bár nem ők állnak a népszerűségi lista dobogós helyein, az utóbbi években szerencsére egyre gyakrabban találkozni velük a kertekben, s minden kétséget kizáróan kikerültek az indultak még kategóriából. A díszfüveket különösebb töprengés nélkül kinevezhetjük a legsokoldalúbban használható növények csoportjának: formagazdagságuk, pompás színeik és méretbeli változatosságuknak köszönhetően nincs olyan kertstílus, ahová ne tudnánk beilleszteni őket.

Kerülhetnek a sziklakert pozsgásai közé, az évelőágyások színes forgatagába, megidézhetnek végtelennek tűnő, hullámzó prériket, és biztos szerepük van a modern kertek bujaságot nélkülöző, visszafogott növényesítésében.

Medveszőrcsenkesz (Festuca gautieri)
(www.about-garden.com)

Ugyanúgy számíthatunk rájuk a napos, a félárnyékos és árnyékos kertrészletekben, ültethetjük őket kerti utak, járdák és ösvények mellé, díszei lehetnek egy igényesen kiépített előkertnek, és választhatunk közülük egy-egy meghatározó, méretes cimborát szoliterként a díszkert kiemelt pontjára telepítve.

Deres csenkesz (Festuca glauca)
(www.australianseed.com)

Egy különleges tulajdonságuk miatt viszont kijár nekik az aranyérem: könnyedek, lazák, nincs olyan enyhe fuvallat, ami ne mozgatná meg őket, mozgalmassá, élettelivé téve ezzel a legszigorúbb formákat is. És ez utóbbiakból bőven akad a kertben, ilyen maga a lakóház, a kerítés, a járda, a támfal, de ilyen lehet egy rózsa-, vagy egy magasabb évelőkkel beültetett növényágyás is. Ívben hajló, bókoló száraikkal ilyen helyeken kiváló kísérőnövények, észrevétlenül emelik ki, és teszik látványosabbá, hangsúlyosabbá a főszereplőket.

Gyepes sédbúza (Deschampsia cespitosa)
(www.paramountnursery.ca)

Alkalmazhatjuk őket akkor is, ha a kerti tó környékét szeretnénk autentikus növényekkel beültetni, de remek fajták közül választhatunk, ha csak egy falikút vagy csap környezetét szeretnénk a vizes élőhelyeket idézően kialakítani. És a díszfüvek másik lenyűgöző tulajdonsága, hogy mindehhez alacsony, középmagas vagy éppen óriás méretűek is rendelkezésünkre állnak.

Szálkafű (Hakonechloa macra 'Aureola')
(www.cloverhillrareplants.com)

Nevelésük nem jelent jelentős plusz munkát. Késő ősszel a szárakat érdemes összekötni, ez a tövek kifagyása, rothadása ellen nyújt védelmet. Természetesen akadnak közöttük fagyérzékenyebb fajok és fajták is, nekik téli védelemre is szükségük lehet, ami a tövek takarását jelenti. A szárakat ősszel nem tanácsos levágni, mert a szabaddá váló üreges szárakba bejutó csapadék könnyen rothadáshoz és az egész tő pusztulásához vezethet. Másrészt a bugákon, a virágzatokon megtapadó dér, a rájuk eső hó varázslatossá változtatja a télen amúgy sem túl látványos kertet.

A szárakat tavasszal kell visszavágni, ennek pontos időpontja azonban az utóbbi évek szeszélyes időjárása miatt nehezen köthető naptári időponthoz. „Rendes” tavaszon ez általában március második hetére esik, de érdemes figyelni a talajszinten megjelenő új hajtásokat, ha láthatóvá válnak, jöhet a metszőolló, és az egész csomót úgy tíz-húsz centiméteres magasságban el kell vágni.

Homoki hajperje (Leymus arenarius)
(www.planthouse.hr)

Ha választásunk olyan fajtákra esett, amelyek némiképp agresszív terjedésre hajlamosak – a teljesség igénye nélkül: Bromus inermis, Leymus arenarius, Saccharum ravennae, Phalaris arundinacea, Hakonechioa macra  –, őket érdemes gyökérgáttal körülvenni. Ez lehet erős műanyag, vagy acélgallérral erősített műanyag szegély, de egy-egy tő esetén, megoldás lehet a hajtások folyamatos (és türelmes) visszavágása is.


Viewing all 222 articles
Browse latest View live