Tujamizéria, megint

Napfürdő (www.macroadventures.com)

Most egy bogár miatt.

Történt ugyanis, hogy a szép nevű Lamprodila festiva– magyarul Boróka tarkadíszbogár – volt olyan jó, hogy pár éve Budapesten is tanyát vert. Eleddig őkelme a mediterrán térségekben tanyázott, de úgy tartotta jónak, átruccan hazánkba is. Illetve ez így nem egészen pontos, merthogy legalább tizenöt éve vígan éli világát a barcsi ősborókásban. 2012 óta azonban egyre-másra tűnik fel a lakott területeken is, megjelenéséről, kártételéről szerencsére nemcsak a szaklapok, az írott és az internetes sajtó is részletesen beszámolt az elmúlt hetekben.

Csendélet boróka tarkadíszbogárral (www.macroadventures.com)

Bogarunknak olyanja van, hogy kinéz magának egy legyengült, gyengébb borókát vagy tuját, majd a kéreg repedéseibe nagy ügyesen elhelyezi petéit. A lárvák aztán beeszik magukat a kéreg alá, ott csinos járatokat vájnak, ahonnan csak a bebábozódást követő kifejlődésük után hajlandók előjönni. Illetve előrepülni. Kint pedig ráérő idejükben szívesen napfürdőznek a borókák és tuják ágain. Amúgy őkelme természetvédelmi oltalom alatt áll, értékét ötvenezer forintja taksálják.

A folyamat itt már visszafordíthatatlan (www.macroadventures.com)

És most nagyon úgy néz ki, szegény boróka tarkadíszbogár bűnösnek lesz kikiáltva. Pedig nem vele van a baj. Sokkal inkább velünk, emberekkel. Merthogy ha kell, ha nem, tuját ültetünk. Kerítés mellé, gyep közepébe, szomszéd fala mellé sövénynek, hogy eltakarja azt a ronda falat, különben pedig mindegy is hová, csak tuja legyen. Mert az olyan szép.

Nem kert, csak tujasor

A magunk részéről már évekkel ezelőtt közhírré tettük, nem vállaljuk olyan kertek tervezését és építését, ahol a „csak néhány tuját a kerítés mellé” szemlélet a legfőbb rendező elv. Merthogy abból sohasem lesz kert, még ha úgy is néz ki, az attól csak néhány tuja marad. Mert a sövény és a tujasor nem szinonimái egymásnak. Egy kert sohasem szerveződhet egy tujasövény kósza ötlete köré, nem alakítható ki kert a szó valódi értelmében egy nyílegyenes, örökzöld sövényből és a köré megálmodott zöld gyepből. Mindez akkor is így lenne, ha a boróka tarkadíszbogár messzire elkerülné Magyarországot.

A vég kezdete (www.macroadventures.com)

Ráadásul hazánkban számos más, térhatárolásra, intim kertrészletek kialakítására alkalmas örökzöld vagy lombhullató fenyőféle, cserje és évelő közül választhatunk. Választhatnánk. De nem, mi – bár tujáink évek óta pusztulnak –, rendületlenül ültetjük őket, és évről évre elcsodálkozunk pusztulásukon. Pusztulnak a gombás megbetegedésektől, az állati kártevőktől, a vízhiánytól, a barnulástól, a nem kellő mennyiségben képződő gyanta hiányától, a száraz melegtől és igen, újabban talán a boróka tarkadíszbogártól is.

Tulajdonképpen mindegy is, hogy mitől. Az igénytelen kerteknek és a tuják sematikus látványának csak az igényes kertkultúra, az őshonos, nagy tűrőképességű, már bizonyított fajok és fajták telepítése vethet majd véget. És ehhez az is kell, hogy jelentősen változzon a szemlélet kertügyben. Mert ahogy házat sem épít senki saját kútfő alapján, s egy lyukas fogat sem áll neki házilag megreparálni a fürdőszobai tükör előtt, ugyanígy a kert tervezésétés a kert építését is – és nemcsak a tuják miatt – érdemes szakemberre bízni.

Persze ez még kicsivel odébb lesz.
Mert nekünk tuja ügyben is Mohács kell.